2009. szept. 9.

Robert Graves: A Fehér Istennő



Szentek és józan életű népek átkozták,
gyalázták
Ők, kik Apollo arany középútját járták
A megvetés tengerén hajóztunk, mindenhol őt kerestük
Távoli földeken kutattunk, célunkat sosem feledtük
Minden dolgok tudója leszel, szavai ekképp biztattak
Nővére ő káprázatnak és visszhangnak.

Dicsőségből keltünk útra
Indultunk konok és hősi utunkra
Akár a vulkán gyomrában is rátaláltunk, ha kell
Jégtorlaszok között, vagy hol a széles út tűnik el
Túl a hét álmodó barlangján:
Kinek szeme kék, ajka, pediglen piros akár az érett berkenye
Kinek arca fehér, akár a sápadt holté
Méz illatú fodros hajának színe fehér, mint a holdé.

A tavasszal új erőre kap, s felbolydul az erdő
Zöldbe borulva ünnepli az Anyát
Minden madár hozzá zengi dalát
De mi áldottak vagyunk még novemberben is
A legszűkösebb évszakban érzékeinket kitárjuk
Meztelenre koptatott nagyszerűségét imádjuk
Elfeledjük a kegyetlenséget hátrahagyjuk az árulást
Óvatlanul várjuk a következő villámcsapást.

1 megjegyzés:

Attila Tóth írta...

Jó képet választottál hozzá. Köszönöm. :)