2010. szept. 21.

Érdekes dolog a hitetlenség, és utána a megtapasztalás élménye...
Nyári éjszaka volt, éjfél előtt nem sokkal, kinn cigarettáztunk a teraszon. Teljesen hétköznapi dolgokról beszélgettünk,nevettünk és közben fel-fel pillantottunk a gyönyörű szép csillagos égre.Egyszer csak váratlanul, szinte a semmiből csendben, és méltóságteljesen felbukkant az éjszakai égbolton. Mindketten ránéztünk, lehetett vagy tíz másodperc a látványa, néztük a jól kivehető feketeségét, és a sarkain világító, csillagfényességű pontokat. Aztán ahogy feltűnt, úgy hirtelen és csendben eltűnt az égről...

Ngame a Hold Istennő

2010. szept. 17.

Iszonyatos vihar támadt. Az embereket elöntötte a rettegés, mert érezték, hogy semmi esélyük most már a menekülésre.Zavarodottan futkostak az utcákon, zsigereik is remegtek ettől a jelenségtől.És akkor megjelent az örvény-tölcsér, a körbevett mindent, és mindenkit. Egy sötét bőrű, meztelen alak mindkét kezével, és a lábujjaival próbált ellenállni az örvény irgalmatlan szívó hatásának. Húrként feszült a teste, de nem menekülhetett. A tűz éget, a szél szaggat. Széttépett emberi testrészek keveregtek a levegőben, az örvény körül, járták eszeveszett véres körtáncukat.
Ez az forgószél Keletről jött.



(http://panepiphanes.blogspot.com/2009/07/xvii.html)

2010. szept. 8.








Kelet

Ti Urai a Keleti Őrtoronynak!
Ti Vörös Istenei a Hajnalhasadásnak!
Ti Hatalmas Nagyságok, Kik a Hajnalt Őrzik
Te Legfőbb Szelleme Eurusnak,
Ti Keleti Szél Szellemei és Ti Levegő Szellemei,
Én Hívlak, Én Szólítalak, Én Idézlek Ide
Bizonyságra, Szövetségre és hogy Védelmezd Ezt a Rituálét!
Kelet Őrzője! Az Ötágú Csillag Szavával és Jelével Kényszerítelek!


Dél

Ti Urai a Déli Őrtoronynak!
Ti Fehér Istenei a Déli Órának!
Te Sivatagi Dzsinn és Ti Szellemei a Tűznek,
Én Hívlak, Én Szólítalak, Én Idézlek Ide
Bizonyságra, Szövetségre és hogy Védelmezd Ezt a Rituálét!
Dél Őrzője! Az Ötágú Csillag Szavával és Jelével Kényszerítelek!


Nyugat

Ti Urai a Nyugati Őrtoronynak!
Ti Szürke Istenei az Alkonyatnak!
Ti Hatalmas Nagyságok, Kik Őrzik a Szürkületet!
Te Zephyrus Legfőbb Szelleme!
Ti Nyugati Szél Szellemei és Ti a Víznek Szellemei!
Én Hívlak, Én Szólítalak, Én Idézlek Ide,
Bizonyságra, Szövetségre és hogy Védelmezd Ezt a Rituálét!
Nyugat Őrzője!
Az Ötágú Csillag Szavával, és Jelével Kényszerítelek!


Észak

Ti Urai az Északi Őrtoronynak!
Ti Fekete Istenei az Éjszakának!
A Terület Erejének Védelmezői
Te Legfőbb Szelleme Boreasnak,
És Ti nyugati Szél Összes Szellemei, és Ti Föld Szellemei,
Én Hívlak, Én Szólítalak, Én Idézlek Ide
Nyíljanak a Titkos Kapuk, Tisztuljanak a Titkos Ösvények,
Amelyben a Szellemem Akar Szólni.
Én Hívlak, Én Szólítalak, Én Idézlek Ide,
Bizonyságra, Szövetségre és hogy Védelmezd Ezt a Rituálét!
Észak Őrzője! Te mindig Nyitott Szem!
Az Ötágú Csillag Szavával és Jelével Kényszerítelek!