A következő címkéjű bejegyzések mutatása: B.Sz.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: B.Sz.. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. máj. 1.

Valamelyik nap kaptuk

Kizárólag csak ők menthetik meg a világot és téged!



Valamelyik nap kaptuk ezt a levelet, a valtozz.com-os,tévedhetetlen világmegmentő atyaúristenekről szól. A levél szerzőjének a nevét -kérésére- kiikszeltük. Íme:


A nevem XX, és az egyik, a blogotokban szereplő írásra reagálnék.

Én éveken keresztül tagja voltam P.L. csapatának. Most nem kibeszélni akarom, csak megakadályozni azt, hogy etesse a többieket.
Kb. 1-1,5 éve lett egy nagy változás nála. Már nem úgy lehetett érezni a leközvetített energiákat mint azelőtt. Az ország másik részéről két embert is hozott (Veszprém,Budapest.) a csapatba, mert azt mondta, hogy miattuk kellett járnia olyan messze. Ekkor kezdődtek a bajok. Az elején még jó volt, de mikor a messziről jött fiú már "többet " akart, teljesen felborult minden. Teljesen más jött le neki és Lajosnak is. Már akkor is engem használtak föl "közvetítőnek" a két oldal között. Nagyon kiborultam. De csináltam tovább.
Az előző életekre való hivatkozások mindennaposak voltak (még akkor.) Mutattak Lajosnak képeket a fiúról, és a vele lévőkről, ami nem mondható pozitívnak, és akkor el is döntötte, hogy nem jöhetnek többet hozzá (ahhoz képest most ők a legnagyobb bizalmasai!).
Egy foglakozáson megint több fiatal lányhoz odament, hogy párok voltak valamikor, és az egyik kapva kapott az alkalmon és belement a "játékba". Ez a lány B.Sz. volt, P.L. jelenlegi párja. Nem vagyok büszke rá, de akkor is rengeteget falaztam nekik, és segítettem őket, mert éreztem P.L. lelki fájdalmát. Bár ne tettem volna! Mikor már pedzegetni kezdte a többiek előtt is,hogy megtalálta a lelki társát, akit nemsokára be is fog mutatni mindenek, többen rám gondoltak, mivel mi mindig együtt voltunk.
Amikor B.Sz. is felvállalta a kapcsolatukat, otthagyta a férjét és három gyerekét, összeköltöztek. Zavaros volt minden. Egyszer visszaköltözött a családjához B.Sz., de P.L. az egész csapattal elment B.Sz.-ért. (Én mindig ott voltam a foglalkozáson, de pont azon nem.)Ezután együtt maradtak. Ekkor történtek a nagy változások, B. Sz. folyamatosan csak azt tudta mondani, hogy szeretettel nem megy semmire az ember, gyűlölni kell, hisz ez is a szeretet egyik formája (szerinte), B.L. ezt elfogadta. Elkezdődött a lelki terror először P.L. felé, majd felénk is. P.L. annyira megváltozott, hogy már az ember szemébe sem nézett bele amikor beszélt. Ez nagyon fájt.
Egy éve van annak, hogy B.Sz.-nek az jött le, hogy életmód útmutatást kell adnia az embereknek a születési dátumuk alapján. Én nem voltam erre kíváncsi, mert úgy éreztem, én is vagyok olyan kapcsolatban a Jóistennel, hogy meg tudom vele beszélni a dolgaimat,de az életemben bekövetkezett egy magánéletbeli változás és erre viszont rákérdeztem. Bár ne tettem volna. Kb. egy hét telt el amikor megkaptam a levelet. Csupa vádasodás, pocskondiázás volt az egész. Árulónak nevezett, aki az életükre tör. Akkor még nagyban energizáltam a hozzám fordulókat, és nem panaszkodhatom mert hál istennek jöttek az emberek. Ezzel kapcsolatban is hülyeségeket állítottak, és azt írták, mivel elbíztam magam a Jóisten haragja határtalan, és csak hogy megtudjam, hogy van Isten visszaveszik a gyógyító erőmet. Azok a technikák, amik azóta jöttek amióta együtt voltak, valóban teljesen elmentek, de amit előtte "szereztem" sokkal jobban felerősödtek,sőt újjak is jöttek. E mellett eltiltottak minden foglalkozástól is. Nem értettem, hogy miért,mert én nem csináltam semmit. P.L. pedig megint hazudott a szemembe. Ez nagyon fájt, és akkor végleg megszakadt bennem valami. Azóta nem nagyon jártam hozzájuk, nem is lehetett már P.L. négyszemközt beszélni, mert B.Sz. mindig ott volt. Január 2-án elmondtam P.L.-nek az érzéseimet, és azt, hogy nem tudok azonosulni azzal, amit ők képviselnek. Ki volt akadva, de adott (ő nekem!) 2 hét gondolkodási időt, hátha meggondolom magam. Mit mondjak döbbenet! Mikor elköszöntem tőle, nem telt el 10 perc csörgött a telefonom,ő volt az, és azt mondta, hogy az jött le neki fentről, hogy erről nem beszélhetek senkivel, és akik hozzám fordulnak mindenkit küldjek el a francba.
Hát persze,hogy nem ezt csináltam. Azóta azt tudom róluk,hogy van a weblapjuk, és hogy többen nagyon félnek tőlük, mert azért elég nagy erejük van,és nem szégyenlik használni.
Ja és azt, hogy azóta létrehoztunk egy klubbot, ahova főleg azok járnak , akik tőle eljöttek az évek alatt. A kezdeteknél vagyunk, de remélem a létszám azért növekedni fog. Azt híreszteli, hogy az ő (!) engedélyével jött létre ez is. Hát ez nem igaz!Én csak szóltam neki hogy létrehozzuk a klubbot, hogy mivel is fog foglalkozni, hogy ne pletykából halljon róla először. Bejelentettem, és nem engedélyt kértem.
Azt hiszem kezdetnek ennyi elég. Úgy érzem, már nem lehet P.L.-en már segíteni, mert annyira elment a másik oldal felé.



2009. ápr. 2.

Sabotage

"Ha ön valóban az új korszak útkeresője, aki szeret ismeretlen vizekre evezni, akkor ön elkerülhetetlenül szembetalálkozik eme szavakkal, „rögeszme és megszállottság”. Az őrültség mindenki számára valóság, ki az elméjének asztrális vizeiben játszadozik. Nem szabad üres fenyegetésnek venni. Bárhogy is, a legmundánabb szinten is, ha minden korábbi felfedező hallgatott volna korának félelmeire, hogy a föld lapos, és, hogy szörnyek élnek a mélyben melyek lerántják a hajókat magukhoz, akkor még mindig a sötét korban élnénk. Persze az is igaz, hogy nagyon sok korai felfedező vesztette el a józan eszét és az életét, mivel eltévedtek glóbuszunk ismeretlen tartományaiban. Akárhogy is, azok, akik a korábbi felfedezők térképeit és naplóit használták, még tovább jutottak. Ezt a fő irányelvet fontos megérteni. Nem számít az, hogy önmaga vagy a körülvevő láthatatlan világ felfedezője, ön akkor is egy útkereső, aki az ismeretlen vizeket rója." Frater Achad




:) Püfffff ! Ma megnéztem csakúgy-megint a valtozz.com weboldalt, van-e valami új, valami hmmmm....!! :)Nos! Nyílt ott bal oldalt egy "Rágalmazások" nevű rész, ott rátaláltam a blogomat érintő anyagra. Remélem fenn marad, bár sztem a valtozz.com, előbb-utóbb úgyis megszűnik.Azért készítettem róla egy biztonsági mentést (rágalmazásról), ha majd érdekel valakit annak email-ben elküldöm.Idézem az írást részleteiben, a reagálásommal:

"Nagyon sok az írigyünk, de ez jellemző a mai embrre, aki kevésbé viseli az igazságot, és aki soha nem a saját dolgával foglalkozik (nem a saját háza tájékán söpröget, ahol jó nagy a szemétdomb és a káosz!)."
- Én épp az ellenkezőjét tapasztalom, egyáltalán nem irigylik a környezetemben élők, és az ismerőseim, barátaim, hogy a P.L.. és B.Sz. által az oldalukon felvázolt alternatíva után sóvárognának, és végképp nem irigylik, sőt, :) őszinte aggódásukat és sajnálkozásukat fejezik ki.Na és persze, mindenki rossz (én a legnegatívabb és a legrosszabb) és nem a háza tájékán söpröget, aki merészeli kritikával illetni egyes vallásalkotók, ezokutyulók,ezoterikus nácik,önjelölt zavaros guruk,rossz úton járó médiumok stb.-k nézeteit, munkáját. Nem akarok senkit elkeseríteni, de itt van egy magyar nyelvű tanulságos és kritikus oldal:
http://www.ezoterisztan.co.cc/
:) Fú ő is mekkkoraaaa genya! Hogy merészeli Drakhonis?!!
Egyébként, ha az időm engedi, a valtozz.com-on szereplő írásokról, majd írok egy kritikát, és itt leközlöm.

"Nagy figyelemmel olvastuk a rólunk szóló rágalmazó és lejárató szöveget az interneten (http://panepiphanes.blogspot.com/) ahol minden engedély nélkül jogtalanul lemásolták az egyik rólunk készült fényképet és programunkat, csakis azzal a céllal, hogy támadjanak, és lejárassanak, és hazugságokat állítsanak"
-Köszönöm a figyelmet :) de bölcsebb lett volna inkább hallgatni erről az oldalról... Ha már hazugság,akkor minek ekkora felhajtást csinálni? Ugyan, ez csak egy kicsi blog,nincs jelentősége. Tisztelt valtozz.com szerkesztői! Mi lesz veletek, ha majd otthagyja valaki a tévedhetetlenségeteket, és
titeket merészel kritizálni ? Előre bejósolom: lesznek majd olyanok is, még a bukásotok előtt.
Leszedtem azt a két nevezetes fotótokat. Azért másoltam le, mivel nem lehet az oldalatokról belinkelni.
Célszerű lenne más webes technikát alkalmaznotok, hogy ez ne legyen akadály. Gondoltam hogy majd baj lesz ebből.Másfelől biztos vagyok abban, hogy nem adtatok volna engedélyt a képek ilyen jellegű használatára. Szóval leszedtem. Nem is illettek az oldalamra.

"De mi mindenek örülünk!Örülünk hogy adunk az embereknek némi boldog percet és pillanatot arra, hogy rólunk írjanak, és pletykáljanak! KÖSZÖNJÜK A REKLÁMOT!"
- Nem a boldogságtól és az élvezettől vezetve írok az ezoterikus visszásságokról. Reklám?
Milyen reklám? Én nem reklámozom az oldalatokat. Esetleg egy Brad Pitt-nek jó a negatív reklám. Azért nem kéne keverni a dolgokat még jobban...

"Sőt, annak is örülünk, hogy az illető saját weboldalára -ahol személy szerint engem, P. L. rágalmaz, és valótlan dolgokat hord össze - még a weblapunk címét is lejegyezte, így sokkal szerencsésebbek lehetünk, mert több látogatója, olvasója lehet a weboldalunknak."
- A lényege és mondanivalója az írásomnak: miként lehet egy embernek különféle nem emberi jellegű lényektől,és a tudattatalatijától is félrevezetve, egy elcseszett ezoterikus praxist összerakni, és a józan döntési képességet sikeresen elveszíteni. Eddig ahány ezoterikus érdeklődésű ismerősöm látta azt a valtozzos weblapot, az mind a fejét fogta. Nem hiába...

"Természetesen mi mindezektől függetlenül nyugodt lélekkel folytatjuk tovább a munkánkat, és ha ellenségeink boldog perceket kívánnak maguknak szerezni, csak nyugodtan írjanak rólunk, rágalmazzanak, amivel csak akarnak, mert akik minket ismernek, akik őszinte emberek és velünk együtt teszik a dolgukat, ismerik az igazságot!"
- Ellensége vagyok az őrültségnek, és egyáltalán nem voltam boldog amikor erről írtam, de utaltam rá feljebb. Nyilván én is folytatni fogom a munkám, és nyugodt szívvel írok egy thelemita szemszögéből, az ezoterikus katyvaszokról ,a kiválasztott-önjelölt-kizárólagos szektagurukról,mesterekről is stb. Sajnos itt az országban nem csak a P.L.-B.Sz. féle beborulások léteznek...
Remélem a "kiválasztott tagság" rájön az okkult kajliságokra, és elkezdi keresni a saját útját, és megismeri a valódi természetét.

93 93/93