Oh te én akaratom! te visszája minden kényszernek, te én kényszerűségem! Őrizz meg engem minden apró győzelemtől!
Te végzése lelkemnek, kit végzetemnek nevezek! Te bensőm és fensőm! Őrizz és tarts meg nagy végzetre!
S végső nagyságodat, akaratom, őrizd meg a végsőig és az: hogy kérlelhetetlen légy, amikor győzöl! kit nem győzött le saját győzelme már!
Kinek a szeme ne homályosodott volna el ezen a mámoros alkonyon! Ó, kinek ne remegne meg a lába s ne felejtene el a diadalban - helyt állni!-
- Vajha kész és érett lennék azon a nagy delelőn: készen s megérve, mint az izzó érc, a villámterhes felhő és a tehén dagadó tőgye:
- készen magamra és legrejtelmesebb akaratomra: íj, mely nyila után eped, nyíl mely a maga csillagára sóvárog:
- csillag, készen és delelőjén éretten, izzó s idvezült az átható, megsemmisítő napsugarak nyilainak csókjától:
- maga is nap és kérlelhetetlen nap-akarat, a diadalban készen a megsemmisülésre!
Oh te én akaratom! te visszája minden kényszernek! kényszerűségem te őrizz meg egy nagy diadalra !

Nietzsche