Schrödinger szörnyetege

„Tegyük fel, hogy van egy macskám. Ezt beteszem egy ketrecbe, és a ketrec mellé odateszek egy radioaktív készítményt, amely percenként 50%-os valószínűséggel bocsát ki egy alfa-részecskét. Egy számlálót is odateszek, ami egy percre bekapcsol. Ha ez alatt a perc alatt jön egy alfa-részecske, akkor a számláló megindul, kinyit egy kis ajtót, bejön egy kémiai méreg, amitől a macska meghal. Ha pedig nem jött alfa-részecske ebben a percben, a macska életben marad. Én ezt nem figyelem. A kísérlet végén a macska állapotfüggvénye olyan, hogy a macska egy fél valószínűséggel él, és egy fél valószínűséggel halott. Heisenberg szerint – mondja Schrödinger – ha most hirtelen ránézek a macskára, attól a tekintettől a macska tényleg meghal, vagy a macska tényleg megél. Hát kérem szépen – mondta Schrödinger –, én ebből egy szót sem hiszek. Ez így nem lehet.”


No és mit szól mindehhez a macska?
Tegyük fel, hogy igaz, tényleg az ember teremti meg a saját univerzumát. (ebben kb. 80%-ban hiszek.) De a kísérlet kihagyja a számításból a macskát, és nem tételezi fel azt, hogy a macsek szintén megteremti a saját realitását. Vagy mi? Vajon a kapszula állapotát befolyásolja az, hogy a kísérletet végző milyen eredményt vár? Lehet, hogy a mi életünk is egy ilyen 50-50%-os lehetőségtől függ épp most is. Lehet, hogy az, hogy életben maradunk, vagy meghalunk attól függ, hogy valaki ránk néz valahol, és mit talál? Vagy mit akar látni? Egy élő, vagy egy halott embert?

Az idézet forrása: http://hu.wikipedia.org/wiki/Schrödinger_macskája