Yliaster Daleth: Hekaté három birodalma

Hekaté

Az ősi és a modern boszorkányok hitvilágában egyaránt központi szerepet játszó hármas istennő számos mitológiai megnyilvánulása közül az antik kultúrából táplálkozó klasszikus műveltséghez némiképp ragaszkodó, s a görög mitológiát nem csak hírből ismerő nyugati embernek minden bizonnyal az éjszakával, a Holddal és a varázslással igen szoros kapcsolatban álló háromarcú ősistennő, Hekaté ugrik be először.Közismertsége ellenére Hekaté a görög mitológia egyik leghomályosabb és legtitokzatosabb alakja. A legtöbb görög istentől eltérően, soha nem avatkozik be személyesen a héroszok küzdelmeibe és a halandók különféle csip-csup ügyeibe; nem szabályozza a társadalom életét, nem irányítja a történelem menetét, de még az olümposziak egymás közötti konfliktusaitól, intrikáitól és botrányaitól is távol tartja magát, holott hatalma és tekintélye révén minden területen sikerre vihetné - akár még Zeusz ellenében is - az általa támogatott ügyet. Az egyetlen mítosz, amelyben szerepet tevőleges vállal, Perszephoné elrablásának és visszatérésének története.

A Fényhozó

Hésziodosz elmondása szerint Phoibé (Hold) titanisz és Koiosz (értelem) titán házasságából két leány született. Az egyik lányt, Létót Zeusz szemelte ki magának, az ő titkos nászukból született Artemisz és Apollón; a másik lány, Aszteria Perszész asszonya lett, és az ő házasságukból született Hekaté (aki ezek szerint Artemisz és Apollón unokatestvére). Hésziodosztól azt is megtudhatjuk, hogy Zeusz, aki mindenkinél jobban tisztelte őt, megengedte neki, hogy uralma alá vonja a szárazföldet, a tengert és a csillagos eget, Uranosz pedig mérhetetlen varázserővel ruházta fel. Az igazság ezzel kapcsolatban az, hogy Hekaté jóval ősibb isten, mint az olümposziak, és már akkor is Ő uralkodott a világ mindhárom szférája, vagyis a kietlen alvilág, a termékeny föld és a határtalan égbolt felett, amikor Zeusz még meg sem született. Amikor Zeusz hatalomra került, és újra felosztotta a világot, azzal tisztelte meg őt, hogy továbbra is biztosította számára az uralmat mindhárom birodalom felett. Hésziodosz szerint Hekaté azzal váltotta ki Zeusz mélységes tiszteletét, hogy a legfőbb istentől eltérően szinte minden cselekedete a gyámoltalan, botladozó emberiség megsegítésére, támogatására irányult. A vadászokat rendszeresen gazdag zsákmányhoz juttatta; a földműveseket bő terméssel, az állatenyésztőket kövér legelőkkel örvendeztette meg; a bíróságokon, a népgyűléseken és a csatatereken mindig az igazságot segítette győzelemre; megkönnyítette a szülést,, óvta a gyermekeket és széppé, erőssé, eszessé tette az ifjakat.
Mindezen túl ő volt az Úrnője a Holdnak, és a termékenység és az örök megújulás varázslatos égi jelképének, amely az ősi matriarchális időkben még a Napnál is nagyobb tiszteletnek örvendett. Hekaté nevének valószínű jelentése: "távoli", "távolban levő", ami nyilván holdistennői mivoltára utal. Erre utal egyébként legismertebb attribútuma, a lobogó fáklya, valamint legkedveltebb jelzője, a Phoszporosz (fényhozó) is. Robert Graves szerint Hekaté nevének jelentése "száz"., és arra a száz holdhónapra utal, ameddig az Istennő földi helytartójának választottja, a "szent király" uralkodott, mielőtt ünnepélyesen feláldozták volna az istennő tiszteletére, a világ megújítása érdekében.

A hármas utak Istennője

Hekaté egyszerre volt növekvő Hold szűz istennője, a telihold anya- vagy nimfa istennője és a fogyó Hold alvilági banyaistennője. emiatt gyakran ábrázolták három alakban, vagy egy testtel és három fejjel. A hármas útelágazásoknál felállított Hekaté-szobrok, a hekateinok mindhárom arca már irányba nézett. Léteztek olyan hekateinok is, ahol az emberi test egy oroszlán, egy kutya és egy ló fejét hordozta. Az ilyen ábrázolásokon az oroszlán, mint a harcias szűz istennők egykori kísérője, a növekvő holdat; a szemérmetlen szuka a kutyák által vonítva tisztelt teliholdat; a kanca pedig, mint az alvilági istennők kedvelt alakja, a fogyó holdat jelképezte. A három fej ezenkívül az egykor három részre tagolt mediterrán évet is kifejezte; a tüzes oroszlán a viruló tavaszt; a kutya a Kutyacsillag (Szíriusz) uralma alatt álló forró nyarat (kánikula: kutyácska); a ló pedig, mint az alvilág küldötte, a természet haldoklását és halálát, az őszt és a telet jelenítette meg.
Hekaté, bár egy genuin hármas istennő volt, a két gabonaistennővel, Démétérrel és lányával, Perszephonéval is triászt alkotott. Ebben a hármasságban - a melyet leginkább az eleusziszi misztériumok képező Perszephoné-mítoszból ismerünk - Koré-Perszephoné töltötte be a szüz /koré: leány, hajadon/, Démétér az anya (métér: anya), Hekaté pedig a banya szerepét. A Démétérhez címzett második homéroszi himnuszban egyebek között a következőket olvashatjuk az alvilágból visszatért Perszephoné és anyja, Démétér, valamint Hekaté találkozásáról:
"Akkor az istennők egész napon át egyetértőn /egymás szívét és lelkét hosszan vidították,/ egymást átölelve; a sóhajok abbamaradtak./ És kapott örömöt mindkettőjük viszonozta. /Aztán hozzájuk ragyogófátylas Hekaté jött /s Démétér szent lányát többször is általölelte; / ettől kezdve kíséri s jár vele mindig az űrnő." (Devecseri Gábor fordítása)
Hekaté ezenkívül - holdistennői minőségében - Artemisszel és Szelénével is hármasságot alkotott. Ebben a népszerű holdistennő-triászban Artemisz volt a növekvő hold szűz istennője, Szeléné a telihold nimfaistennője és Hekaté a fogyó hold banyaistennője. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy a klasszikus korban sokan úgy tekintettek rá, mint a ragyogó égi szűz, Artemisz sötét és félelmetes alvilági aspektusára. A rómaiak a maguk Triviájával, a "hármas utak istennőjével" azonosították.
Az ezoterikus tradíció néhány mai képviselője pedig - nyilván neveik hasonlósága miatt - a fején békával ábrázolt egyiptomi Heket istennővel, a szülő nők segítőjével és a holtak túlvilági útjának egyengetőjével, valamint a szintén egyiptomi Hekával, a varázserő megtestesítőjével hozza kapcsolatba.

A fogyó hold úrnője
A klasszikus kor görögjei Hekatét már kizárólag a fogyó hold úrnőjeként tisztelték (vagy rettegték), az éjszaka, a sötétség, a lidérces álmok, a kísértetek és a boszorkányok félelmetes alvilági istennőjeként, akinek fésületlen hajrengetegében viperák tekeregnek, és aki lobogó fáklyával a kezében éjszakánként a temetőkben, a sírok közt bolyong. Gyakran egy kulcs is látható nála, sötétedés után ezzel nyitja ki az alvilág kapuit, hogy az alvó emberiségre rászabadítsa a démonokat, a vámpírokat és a kísérteteket. Sokfelé úgy gondolták, hogy egy olyan szörnyű istennőnek, aki az embert rémálmokkal gyötri, aki parancsol a démonoknak és más alvilági szörnyeknek, aki megnyitja a sírokat és életre kelti a halottakat, akit kísértetek láthatatlan serege kísér éjszakai portyáin, még a nevét sem ajánlatos kiejteni. Amikor mégis szóba került, Hekaté helyett inkább Aphrattosz ("névtelen" vagy "megnevezhetetlen"), Pandeina ("egészen szörnyű"), Khthonia ("föld alatti") vagy Urania ("égi") néven emlegették.
A ragyogó Artemiszhez hasonlóan, őt is kutyafalka kíséri, de az ő kutyái nem jól idomított, fegyelmezett, gondosan ápolt, sima szőrű vadászebek, hanem a pokol vérszomjas, bozontos, éjsötét, izzó szemű fenevadjai. Sok mitográfus az alvilág, a Tartarosz bejáratát őrző háromfejű kutyaszörnyet, Kerberoszt is az ő kíséretéhez sorolja.
A hagyomány szerint Kerberosz perzselő nyálából keletkezett a mérgező sisakvirág, Hekaté egyik szent növénye, amelyet ő használt először bűvös kenőcsök és bájitalok készítésére, s amelyet az ő tiszteletére neveztek el hekateisznek. A legendás thesszáliai boszorkányok állítólag e növény felhasználásával készítették repülőkenőcsüket, amely - narkotikus hatása révén - képessé tette őket a repülésre. A sisakvirágon kívül persze Hekaté uralja az összes többi bűvös erejű növényt is, amelyet a boszorkányok titkos gyógyszereik, varázsszereik és mérgeik készítéséhez felhasználtak.
Miközben holdvilágos nyári éjszakákon meztelenül gyűjtötték a növényeket, a boszorkányok úrnőjükhöz és a varázsfüvek úrnőjéhez, Hekatéhoz fohászkodtak, hogy tegye minél eredményesebbé munkájukat, és minél hatásosabbé az éppen leszedett növényeket. Hozzá fordultak ezenkívül mindazok, akik valamilyen varázslatba kezdtek, vagy valamilyen titkos, tiltott mágikus tevékenységet folytattak. Különösen a szerelmi mágiát űzők, az álomfejtők, a látomáskeresők és a szellemidézők számíthattak a segítségére. A következő mágikus eljárást, amely magába foglalja az egyik legnépszerűbb, Hekatéhoz intézett fohászt, állítólag maga az istennő diktálta le egyik hívének (a szöveget, a fohász kivételével, nem szó szerinti fordításban közöljük):
Puha fából faragjátok ki szobromat, majd díszítsétek fel a vadruta gyökeréből készített apró gyíkokkal. Ezt követően állítsatok elő füstölőkeveréket mirrha, storax és tömjén egyenlő arányú összevegyítésével és annyi gyík vérének hozzáadásával, ahány alakban meg szoktam jelenni. A keveréket tegyétek ki a csökkenő hold hatásának, majd forduljatok hozzám a következő szavakkal: "Jöjj, alvilági, földi és égi Bombo (Hekaté), az országutak és az útelágazások úrnője, aki az éjszakában kóborolsz, fáklyával kezedben; jöjj, napfény ellensége, az éj sötétjének barátja és szerelmese, aki élvezettel hallgatod a szukák vonítását és gyönyörködsz a kiömlő vér látványában, aki fantomokkal kószálsz és sírok közt tanyázol, aki szomjazod a vért és félelmet plántálsz a szívekbe, Gorgo, Mormo, ezerarcú Hold, vess egy pillantást néked felajánlott áldozatunkra!" Ezután lehullott babérágakból építsetek szentélyt a szobromnak, és gyújtsátok meg a füstölőkeveréket. Ha kellő átéléssel fohászkodtatok hozzám, meg fogok nektek jelenni álmotokban, és válaszolni fogok minden kérdésetekre.
Az átlagemberek úgy próbálták elnyerni az úrnő jóindulatát, hogy esténként valamilyen áldozati ajándékot (pl. nyers csirkeszívet vagy néhány darab apró mézes süteményt) tettek ki számára az ajtajuk elé. A varázslók és a boszorkányok rendszerint a hármas útelágazásoknál álló hekateionoknál imádkoztak hozzá és mutattak be (kutya-) áldozatot a tiszteletére. Ez volt az a hely, ahol a legeredményesebben lehetett varázsolni, démont idézni, a holtak szellemeivel társalogni vagy a jövőt fürkészni.

Yliaster Daleth

Elkészítettem egy interjút, Yliaster Daleth-el, amelyet részletekben fogok leközölni. Ha valaki nem ismerné: mágiatörténész, író és festőművész, több könyvet publikált már.Jelenleg is aktív: ír, fest, alkot híve, gyakorlója a rituális mágiának. Régi motoros ebben a szakmában.Talán annyit még, hogy mi nagyon jó kapcsolatban vagyunk egymással.

-Általánosságban... mi a véleményed a magyar ezoterikus életről?

-Magyar ezoterikus közeg megegyezik az általános világtendenciával. A divatos tanítások, nézetek, elképzelések, teóriák nálunk is azonnal visszhangra találnak. A mai ezoterikus irányzatok többségének a lényege, hogy el kell hinni. Olyan ez, mint a király új ruhája, senki sem látja, mégis mindenki csodálja. Ráadásul manapság hiába mondja bárki is, hogy a király meztelen.
Az ezoterikus tradíciónak mindig exkluzív jellege volt. Az archaikus közösségekben, társadalmakban a vallás elsősorban a népnek szólt, még ha nem is volt mindig közérthető ( aztán persze a nép közérthetővé formálta lásd: "népi vallásosság"). A vallás mögött és felett azonban mindig ott állt az ezoterikus tradíció, amely a kiválasztott keveseké volt, az értőké, a "látóké", a beavatottaké, a mágusoké (a legjobb példa talán India lenne).
A vallás a helyes életre, az erkölcsi értékekre tanítja az embereket, az ezoterikus tradíció viszont egy útként, illetve hídként funkcionál, amely az emberen túlra, az emberfölöttibe visz, és amelyben már nem játszik szerepet az erkölcs. Minden beavatott tudja, hogy a halhatatlanságot és a (végső) szabadságot nem lehet jó cselekedetekkel kiérdemelni. Azt csak kiharcolni lehet. Az ezoterikus úton, a beavatás útján -ugyanúgy, mint a mágiában- csak a győzelem számít, nem pedig annak a mikéntje. (Erről szól a tantra, és ezt tanítja a káoszmágia is.) Ha istenné válsz, senki sem fogja firtatni, hogy miként tetted.
A mai világban viszont az ezoteria elveszítette út jellegét, és még ha őszinte is, legfeljebb vallási pótléknak tekinthető. A legtöbb esetben persze sem őszintének, sem jóhiszeműnek nem nevezhető, mivel szinte minden művelője pénzkereseti lehetőségnek tekinti (bizonyos szempontból még én is). Az ezoteria amúgy csodálatos és határtalan világa jelenleg jórészt (tisztelet a kivételnek) szélhámosok, kóklerek, sarlatánok, megtévesztők és megtévesztettek, megszállottak és beteges hazudozók terrénumává, első számú vadászterületévé degradálódott. Vannak persze mai is elkötelezett kutatói és követői, de ők még véletlenül sem számíthatnak komoly publicitásra. (Bár nyilván nem is vágynak rá, hiszen bekerülni egy közegbe csak ahhoz hasonulva, alkalmazkodni lehet).

- Az un. ezoterikus tanfolyamok is eléggé szép számmal indultak el az országban.

- Az az igazság, hogy nemigen foglalkozom a kérdéssel, és a tanfolyamok világát sem ismerem közelebbről. A válaszom inkább csak általánosságokat, és nem konkrétumokat tartalmaz.
A tanfolyamok gyakran egy hitrendszerre támaszkodva adnak gyakorlati útmutatásokat (ha adnak). A hallgatóktól elvárják, hogy higgyenek azokban a tanításokban, amelyek a tanfolyam szellemi hátterét adják. Ahány hit, annyi féle. A valóság (annak rejtett struktúráját, láthatatlan oldalát, illetve oldalait is beleértve) viszont egy. Melyik hit, melyik metafizika tanítás igaz? A mágusok, ezzel nem foglalkoznak, nem hisznek, csupán elfogadnak bizonyos munkahipotéziseket. A mágus nem hisz, hanem tudni akar. Ha sikerül átlépnünk a határokat, ha "látóvá" válunk, fel fog tárulni a világ igazi arca. A korai buddhizmusnak is ez volt a lényege: hinni, minek? Ha elérjük a megvilágosodást, úgy is tudni fogunk mindent.
Az nem jó tanfolyam, amelyik arról szól, hogy mi van az ajtó mögött, de nem adja át a kulcsot, ami az ajtót nyitja. Persze el lehet mondani, hogy mi van odaát, meséket hallgatni jó, de a kulcs nélkül a mese az csak mese. A mágia útján, (az igazi ezoterikus úton) járók persze elfogadják hogy létezik egy okkult zóna, egy érzékeken túli világ, ami nem valamiféle szubjektív illúzió, hanem létező valóság, de ők nem hinni akarnak ebben, hanem ténylegesen megtapasztalni. Az igazi mágikus tudás csakis és kizárólag tapasztalati tudás lehet.
Igazából nem tanfolyamokra lenne szükség, hanem mesterekre, akik jártak már odaát (ahol az igazság van), és tudják, hogy mit beszélnek. De manapság az emberek többsége beéri azzal, ha valaki mesternek hazudja magát. Az igazi mester az, aki megmutatja, hogyan kell kinyitni kinyitni az ajtót, amit nekünk, magunknak kell kinyitnunk. Az igazi tantrikus mester viszont arra tanít meg minket, hogyan törhetjük be az ajtót, vagyis nem számít a módszer, csak a siker. a káoszmágiának ugyanez a lényege. Ezért mondják a káoszmágia mesterei, hogy "semmi sem igaz" és hogy "minden (módszer) megengedett".
Visszakanyarodva a hit kérdéséhez: ha egy angyalhívő lát egy fénylő lényt, azt mondja: "angyal", ha egy UFO hívő látja, azt mondja: "földönkívüli", ha egy keresztény látja, azt mondja: "Krisztus" , ha egy sátánista látja, azt mondja : "Lucifer" stb. Kinek van igaza? Mindenki azt látja, amiben hisz. Giuliano Kremmerz, a közelmúlt egyik hiteles mestere azt mondta a tanítványainak: "ne higgyetek, szakadjatok el a miszticizmustól és a hit aktusától, jobb tudni, hogy nem tudunk semmit, mint hinni valami nem létezőben" ; "a spiritualizmus költészet, a mi módszerünk viszont tapasztalati módszer" ; "a dolog vagy létezik, vagy sem". Igen, erről van szó; valami vagy létezik, vagy nem, ezen nem változtat sem a hit, sem a hitetlenség. Ha Isten létezik, akkor felesleges hinni benne, ha nem létezik, akkor is. Ha valami létezik, attól nem fog méginkább létezni, hogy hiszünk a létezésében. Ha pedig valami nem létezik, nem fog létezővé válni azért, mert hiszünk benne. Különben is, olyan szánalmas olyasvalamiben hinni, amit más talált ki. Én 16 éves koromban kitaláltam magamnak egy vallást, saját mitológiával, saját istenekkel, saját liturgiával, saját démonológiával, saját mágiával, saját szimbolikával stb. Ez persze csak játék volt, de hát a mágusok is csak játszanak, mint ahogy az istenek is.

- Essen szó a mágikus védelem fontosságáról. Sokan elhanyagolják, vannak akik nem is ismerik ezt a témát, sőt jelentéktelennek tartják, hiszen "ők az ők".

- Igen, mindig, mert soha nem tudhatjuk, hogy mi jön át odaátról. Murphy törvénykönyve szerint, "ha az ismeretlent kutatod, a dolog természeténél fogva sejtelmed sem lehet róla, hogy mire bukkansz". A mágia nyelvére lefordítva, ha olyan lényeket, entitásokat próbálsz megidézni, "áthívni", amelyekről csak megbízhatatlan információid vannak, vagyis lényegében ismeretlenek a számodra, soha nem tudhatod, hogy mivel fogod szembetalálni magad. Nme győzöm hangsúlyozni, ami nyilvánvaló, hogy egy ragadozó, élősködő, vámpírikus természetű univerzumban élünk, ahol a lények folyamatosan energiára és anyagra vadásznak. Ebben a világban minden és mindenki mások rovására létezik. Itt minden és mindenki zabál, bekebelez, felfal, kiszipolyoz... A lények (akár itteniek, akár ottaniak) többségétől persze nem kell tartanunk, de azért nem árt óvatosnak lennünk, hiszen soha sem tudhatjuk...

- Mikor eredményes egy mágikus rituálé?

- Ha igazán hatásos a varázslat, az eredménye igazolja. Főleg, ha többször megismételve is ugyanazt az eredményt produkálja. A mágia egy hagyományokon nyugvó művészet, és egy kísérletekkel igazolható tudomány. De mivel túl sok benne a szubjektív tényező, és jórészt a színfalak mögött zajlik (szerencsére) soha sem lesz belőle egy konvencionális tudományág.
Az idézés akkor sikeres, ha a megidézett lény ténylegesen, látható formában mutatkozik meg a mágus előtt (ami nem jelenti azt, hogy más is láthatja, vagy le lehet fényképezni vagy filmezni), és a parancsai teljesíti. A modern világban ez igen ritkán szokott bekövetkezni, mert ma sokkal áthatolhatatlanabb fal választja el a túlsó oldaltól, mint valaha bármikor. Ezért már a halovány visszajelzésnek is örülhetünk. Ezért van ma a mágia útján járóknak sokkal nagyobb szükségük az elszántságra, a radikalizmusra és egyfajta gátlástalanságra. Ezért mondják a káoszmágusok, hogy minden megengedett, és ezért (is) mondta a mester, hogy "" do what thou wilt".

- Radikalizmusról jutott az eszembe.Gyakorlója vagyok (többek között) az ártó mágiának.Időnként szükségszerűnek tartom az alkalmazását, hiszen van hogy az emberfajtától is védekezni kell.

-Jean Paul Sartre azt mondta, "a pokol a többi ember". A mágia egy út, és akik ezen az úton járnak, a hozzáférhetetlenség, a kikezdhetetlenség, a sérthetetlenség birodalma felé haladnak. Kezdetben azonban végig kell menniük egy hosszú útszakaszon, ahol könnyen bizonyso emberek céltábláivá válhatnak. Az út hosszú, és az úton járók gyakran túl korán veszik le nagukról a páncélt, túl korán kezdik semmibe venni a világot, ahhoz viszont még nem elég erősek, hogy láthatatlanná váljanak, hogy kedvükre átlépjenek egy másik létsíkra. A mágusok, nem törödnek a világgal, de gyakran már a mágia kezdő tanulói sem. A világ viszont nagyon is törődik velük, marasztalni akarja őket, meg akarja menteni a "lelküket". Ez gyakran még ma is így van, de szerencsére máglyákat már nem gyújtanak. Az úton járónak meg kell tanulnia, hogy úgy lépkedjen, mintha vékony jégen járna. Meg kell tanulnia elkerülni a csapdákat, az élet de még inkább az emberi világ kelepcéit. El kell sajátítania a "rejtőzködés művészetét". Ha viszont mégis megtámadják, védekeznie kell, mégpedig mágushoz méltó módon: varázslattal. A mágia világa sok dologban olyan, mint a való világ; pl. abban is, hogy valamit létrehozni, felépíteni jóval nehezebb, mint tönkretenni, elpusztítani. "gyilkolni könnyű" ahogy a krimiírók nagyasszonya mondta.
A mágust soha nem az érzelmei vezérlik. Sem a szeretet, sem a gyűlölet nem befolyásolják tetteit. Ha valakit megöl, azt csak azért teszi, hogy kiiktasson életéből egy zavaró tényezőt. Egyszerűen annyit tesz, mint az az ember, aki agyoncsap egy kellemetlenkedő szúnyogot vagy legyet. (Bár ez utóbbival vigyázni kell, mert lehet, hogy a mester Belzebub, a "legyek ura" küldte, és valami fontos üzenetet hozott).
Az óvatoskodó és babonás new age-esek, gyakran figyelmeztetnek, hogy az ilyen tettek visszaütnek, mégpedig háromszorosan. Én erre azt szoktam mondani, hogy a világ, beleértve annak okkult régióját is, nem Ludas Matyi. Az emberen mindíg saját félelmei, félelem által táplált démonai verik el a port. Ha ezt kiiktatjuk, nincs mitől tartanunk.Nincs olyan, hogy egyetemes igazságszolgáltatás. Az űr hideg, a világ közömbös, az ember egyedül van; "törvény a kiút és megbocsátás nélkül, egyedül erejében vagy gyengeségébe öltözve", ahogy Evola mondja. Az erők, vagy "lények", amelyekkel a mágus dolgozik, sem nem jók, sem nem rosszak, ezek a kategóriák legfeljebb az emberek világára érvényesek. Tartani leginkább a többi embertől kell, bár maga a világ is egy veszélyes üzem, mivel ragadozó, élősködő természete van. Erkölcsi érzéke viszont nincs.

Folyt. köv.

Helyszín: Kolozsvártól nem messze, a bácsi erdőben. Egy erdélyi ismerősöm hívta rá fel a figyelmem erre a helyre. Sokan nem mernek kinn maradni ott éjjel, a sok furcsán lejátszódó jelenségek, bizarr hangok miatt. Még nem jártam ott, de a közeljövőben 100% hogy meglátogatom azt az erdőt, ha lehet, akkor éjjel is... Rituális-mágikus szertartás végrehajtására alkalmas helynek látszik.