Artemisz

Úgy gondolom, hogy szerencsésnek mondhatom magam, mivel Magyarország egyik legszebb helyének közvetlen közelében élek, egy kis hegyi városkában. Ha elegem van a civilizáció áldásaiból, akkor csak fogom magam és felmegyek a vadonba. Tíz perc után már olyan területen járhatok, ahol csak a fák és a csend vesz körül. Egy-egy ilyen séta alkalmával mindig újra átérezhetem a létezés igazi értelmét. Ott kint az erdőben nem számítanak azok a dolgok, amik a betonházak közt még olyan fontosnak tűntek.

Viszonylag sokat sétálok az erdőben. Szeretek ott lenni. Talán ez az oka, hogy olyan könnyen sikerült létrehoznom a kapcsolatot Artemisszel, az erdők hölgyével.

Artemiszről mindenütt az olvasható, hogy ő a vadászat istennője.
Tapasztalataim szerint ez nem egészen így van. Artemisz nem a vadászat istennője, hanem a vadoné. Ő maga az eredeti, szabad létezés. Az emberiség egy sokkal ősibb állapotába visz el minket, amikor még ténylegesen részei voltunk a természetnek, és nem szakítottuk ki magunkat belőle erőszakkal. Nem emeltünk magunk köré falakat.
Ennek a létezésnek része a vadászat, de nem maga a vadászat az.

Artemisz egy olyan tudatállapotot jelent, amiben az ember átérzi a természet nagyságát. Ilyenkor a mindennapi dolgok értékrendje teljesen átrendeződik. Nem számít a munka, nem számítanak az álságos társadalmi kapcsolatok. Csak a most, a jelen létezik és az erdő.

Sokban hasonlít a kelta Nemetonához, annyi különbséggel, hogy Artemisz nem undorodik a civilizációtól és annak vívmányaitól. Nem érdeklik a motorok, az autók vagy a mobiltelefonok. Egyszerűen nem törődik ezekkel. Nem léteznek a számára és, ha vagy olyan bátor, hogy bemerészkedj a birodalmába, és méltó vagy rá, hogy bebocsátást nyerj, akkor hamarosan te is érezni fogod ezeknek a dolgoknak a hiábavalóságát.

Artemisz az érintetlen szűz vadon.

Az Istennőt a ókori görög panteon tagjaként tartják számon, de én úgy gondolom ő ősibb a panteon tagjainál. Talán egyike ő a titánoknak, azoknak az isteneknek, akik a görög istenek előtt uralták az emberek tudatát. De legalábbis nagyon közel áll hozzájuk.

Azok, akik Artemiszben amolyan feminista jelképet látnak, azok teljesen félreértik lényegét. Azért jelenik meg és azért ábrázolják őt nő alakban, mert az ő általa képviselt állapot a vadon és a szabadság iránti szerelem állapota. Artemisz az az állapot, amikor az ember szerelmes lesz a természetbe és teljesen neki adja magát. Igen, szerelmes lesz, nem találok erre jobb szót!

Ha őt keresed, akkor nincs sok választásod.
Aki őt keresi nem járhat fél úton a két világ között. Csak úgy találhat rá,  ha teljesen feladja a régi életét és a régi értékeit és neki adja magát.
De nem kell félni sem, mivel amit Artemisz ad, az sokkal több, mint amit feladunk.

Van egy történet Artemiszről, amiben egy vadász egyszer meglátja őt az erdőben, amint a nimfákkal fürdik a tóban, és kilesi őket. Amikor Artemisz meglátta, hogy illetéktelen személy hatolt be birodalmába szörnyű haragra gerjedt. A vadászt szarvassá változtatta, akit aztán tévedésből a saját kutyái téptek szét.

Számomra ez a történet a következőt jelenti.
A vadász a kereső, a természet embere, aki ráakad az istennőre, aki befogadja maga mellé és vissza adja neki egy ősibb igazabb természetét. De a vadász nem marad a vadonban, hanem megpróbál visszatérni a civilizációba, megpróbálja régi életét élni, de azt új természetével, mint szarvas már képtelen rá. Azok, akiknek korábban parancsolt, most azok okozzák a vesztét. Úgy pusztítja el a civilizáció, ahogy egy szarvas is elpusztulna, ha betévedne a vadonból a városba.

Mert, hogyan lehet képes bárki is visszatérni és szemet hunyni a civilizáció bűnei és hiábavalósága felett, ha már egyszer megtapasztalta a létezés egy sokkal szebb állapotát?
Egy ilyen ember nem térhet csak úgy vissza és nem folytathatja ott, ahol abbahagyta.
Mert Artemisz hívja őt.

Mert Artemisz ilyen,

szép,

tiszta,

gyönyörű,

halálos.

Legalábbis az egó számára.